Kisnémedi
Életének 85. évében elhunyt Zahorán Pálné szül: Tóth Irén; Kisnémedi Helytörténeti könyvek társszerzője.
2023. november 19 -én vasárnap Vácon, elhunyt Zahorán Pálné szül: Tóth Irén sok türelemmel és reménységgel viselt, hosszú, súlyos betegség után.
Kisnémedi település jelentős alakja, utoljára a Kisnémedi Helyi Választási Bizottság és a Faluvédő Egyesület alelnöke volt.
A hatvanas évektől generációkat tanított Kisnémedin és Püspökszilágyon, nyugdíjba vonulását követően is aktív társadalmi szerepvállaló mind az Önkormányzat, mind kulturális eseményeken és a Kisnémedi Faluvédő Egyesület életében.
Társszerzője volt a Kisnémedi 950 éves helytörténeti könyv mindkét kiadásának. 2019-ben férjével együtt Kisnémedi község díszpolgárává választották.
Precizitása, végtelen türelme, embersége és kedvessége nagyon fog hiányozni.
Osztozva a család fájdalmában Kisnémedi Község Önkormányzat az elhunytat saját halottjának tekinti.
Lánya a temetésén így emlékezett rá:
85 év! Ennyi évben mennyi szerencse, boldogság és öröm fér el, amiért érdemes végigmenni az úton!
1938. október 8. Jeles dátum a Jászladányban lakó család életében. Megszületett egy kislány, aki szerencsénkre nagyon erős volt. Túlélte azokat a betegségeket, amiket pici húgának nem sikerült! Még egy éves korát sem érte el, amikor a világháború miatt apját a frontra hívták Így az anya nevelte Őt és két fiú testvérét, hatalmas szegénységben.
De megtalálta a szeretnivalót a zord években. Megtanulta szeretni a munkát, bármi is volt az. Otthon és a nyári szünetekben a nagynénje tanyáján a tennivalókban vagy az iskolapadban a tanulásban.
Felső tagozatos korában a család Pestre költözött. Nem volt egyszerű megszokni a főváros kihívásait. Az iskola magasabb követelményeit, az új társakat.
De szerethető jelleme és hatalmas szorgalma segítségére sietett. Tanulmányaiban hamar utolérte sőt túlszárnyalta a többiekét. Barátnőkre talált, akikkel boldogan vetette bele magát a pesti életbe-fogalmazott egyszer így. Számára ez a színházba járást jelentette. Mindenhol ott volt, ahol valami újat mutattak be.
Élete utolsó éveiben is lelkesen emlékezett vissza az akkor látottakra. A színház szeretete élete végéig megmaradt.
A gimnázium utolsó évében a háborút sikeresen megjárt zord családfő egyértelművé tette, további tanulásra lehetőség nincs. Munkába kell állni, pénzt kell keresni, hozzá kell járulni a család megélhetéséhez. És akkor az osztályfőnöke személyében jött a szerencse. Addig járt a család nyakára míg a szülők beadták derekukat. Mehetett Szegedre a Tanárképzőbe. Négy csodálatos év Szegeden, 3 szobatársból lett barátnő, életük végéig tartó szeretettel.
Nagy kedvvel járt az évfolyam és a baráti találkozókra.
A főiskola után Erdőkertesen volt lehetőség magyar-történelem szakos tanárként elhelyezkedni. Ott volt az a jóképű fiú, Zahorán Pál akivel 1961-ben kötötte össze az életét. Ez több, mint bátor lépés volt! Hiszen szülei nem egyeztek bele a házasságba, apja kitagadta a családból, mégis megtette, engedélyük nélkül döntött. És boldog volt.
Az akkori Pest megyei hírlap mára megsárgult lapján megjelent esküvői képen, sugárzó boldogsággal fogadta megszeppent tanítványai jókívánságait.
Erdőkertes a szíve csücske volt. Nagyon szerette mindenki és Ő is mindenkit. Ott született első gyermekük, Márti.
Micsoda közösség élt ott! Aki csak tudta, támogatta a már 3 főre nőtt kis családot. Egy felújításra szorult épületből barátaik segítségével lett élhető lakásuk.
Zokogások közepette búcsúzott 5 év után az igazgatójától, aki el sem akarta engedni, a kollégáktól, a nénitől, akire bátran rá merte bízni néhány hónapos lányát.
De hívta a kötelesség. A férje Kisnémediben kapott állást. Mennie kellett.
Aztán lassan megszokta, sőt megszerette kisnémedi életét. Oly annyira, hogy hallani sem akart arról, hogy innen elköltözzön.
Hisz hamarosan megtapasztalta, hogy csupa segítőkész, kedves ember veszi körül itt is.
Tanár néni. Mindenki így szólította. Tanított Kisnémediben, volt tagiskolavezető Püspökszilágyon, igazgató Váchartyánban, kapott Kiváló Úttörővezető, és Kiváló Munkáért kitüntetést, de nem ezekre volt büszke.
Azok a pillanatok tették igazán elégedetté, azt könyvelte el sikernek, amikor a tanítványain látta a fejlődést. Szigorú, de igazságos volt, mondják a ma rá emlékező régi tanítványok, akik mára már generációkat ölelnek fel. És a megszólítottakban csupa szép emlékek idéződtek.
Munkája mellett rengeteg tennivalót jelentett a családról való gondoskodás, amit végtelen precizitással tett.
Kisnémediben született 2. gyermekük, Zoli.
Úgy emlékezett vissza gyermekei fiatal éveire, hogy szerencsére Márti és Zoli is tették a dolgukat. Ez szintén öröm forrása volt életének. Fiára különösen büszke volt, akinek sikerült a kis faluból Japánig szárnyalni, másfél évig nem látta gyermekét.
És jöttek az unokák. Balázs, Zsófi, Bálint. Ők azok, akik igazán be tudták aranyozni idős napjait. A fáradhatatlan Nagyi mindenkinek ott segített, ahol tudott.
Micsoda boldogság töltötte el, amikor Balázs unokája a falu felett repkedett, majd többször Őt is a felhők felé repítette. Hány nagymama tudhat magának egy ilyen élményt?
És, ha az unokák nem voltak láthatáron, a falu segítségére sietett. Ott volt mindenhol, ahol szükség volt rá. Fáradhatatlanul tette oda magát a közösségi munkákban. Akkor volt elégedett, ha minden precízen rendben volt. Mindezt nagy alázattal tette.
Nagy lelkesedéssel rendezte a könyvtár könyveit. Végtelen igényessége ott van a Kisnémedi 950 éves helytörténeti könyv mindkét kiadásában.
A könyvek ott voltak vele betegsége éveiben. Rengeteget olvasott, falta a könyveket.
Soha nem unatkozott. Elméjét folyamatosan fejlesztette élete utolsó napjáig.
Örülhetünk, hogy ilyen fantasztikus, ilyen jó ember közelében élhettünk. És akik itt vagyunk, ismertük Őt, mint feleség, édesanya, nagymama, kolléga vagy akár csak úgy, mint a falu lakója, bennünk marad egy mosolya, egy gesztusa, mondata, amit mi viszünk tovább időnk végezetéig.