Hírek

Elérhetőségek

Közösségi bográcsozó és kemence készült

Október 14-én ünnepélyes keretek között adták át az új bográcsozót és kemencét a kisnémedi ifjúsági háznál. Az átadás napján a fiatalok elkezdték belakni az ifjúsági házat, felkerültek a függönyök és az utolsó asztal és szék a helyére került. Már kora délután szorgos kezek pucolták a hagymát, krumplit zöldséget és a marhahúst a gulyáshoz. Egész estés ügyeletben külön tűzmester vigyázott rá hogy ne aludjon ki a bogrács alatt a tűz. Már szinte sötétben a szabadtéri sütögetőt Kiss Róbert diakónus szentelte fel. Ezt követően Edelman György polgármester köszöntötte a megjelenteket és örömmel adta át a helyieknek a bográcsozót remélve, hogy sokáig és sokat fogják majd azt használni. Belán Tibor a Kisnémedi Jövőjéért Alapítvány elnöke megköszönte mindazok munkáját akik bármilyen formában részt vettek az elmúlt hetekben ennek elkészültében. Elmondta, hogy ezzel párhuzamosan a következő hónapban az ifjúsági ház is programokkal töltődik meg, ahová továbbra is várják további fiatalok jelentkezését.  A fiatalok klubfoglalkozása mellett itt indul el heti rendszerességgel hatféle szakköri foglalkozás is. Az est hátralévő részében mindenki megkóstolhatta az első itt készült gulyáslevest. Késő estig sültek a bajor és magyaros grillkolbászok a szintén új grillsütőn.
A bográcsozó és kemencét előzetes egyeztetést követően bárki használhatja. A szükséges kiegészítőket és időpontot a knjovoje@gmail.com e-mail címen tudnak foglalni.