A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény alapján 2013. január 1. napjától megalakult a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala.
A területi közigazgatás átalakításával 2015. április 1. napjával a megyei kormányhivatalok, és azok járási hivatalai, - így a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala is - megváltozott szervezeti struktúrában látják el feladataikat. A járási hivatalokban az eddig szakigazgatási szervként működő egységek a járási hivatalok osztályaiként működnek tovább.
A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok megerősítésével összefüggő egyes törvények módosításáról, valamint egyes költségvetési szervek feladatainak átadásáról szóló 2016. évi CIV. törvény végrehajtásához kapcsolódóan 2017. január 1-től kezdődően a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatalának feladat- és hatásköre tovább bővült.
A Váci Járási Hivatal új szervezeti felépítéséről, elérhetőségeiről, ügyfélfogadási rendjéről az alábbiakban, az osztályokra vonatkozó részletes információkról pedig a megfelelő menüpontban tájékozódhat.
Pest Megyei Kormányhivatal
Váci Járási Hivatala
http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/pest-megyei-kormanyhivatal-jarasi-hivatalai/vaci-jarasi-hivatal
2600 Vác, Március 15. tér 11.
Telefon: 200-500
Elektronikus levelezési cím: vac.jarasihivatal@pest.gov.hu
Hivatalvezető: Dr. Maruszki Gábor
A Váci Járási Hivatalhoz tartozó települések:
Acsa, Csörög, Csővár, Galgagyörk, Kisnémedi, Kosd, Őrbottyán, Penc, Püspökhatvan,
Püspökszilágy,Rád, Sződ, Sződliget, Vác, Vácduka, Váchartyán, Vácrátót, Váckisújfalu
Szervezeti egységek, elérhetőségek és ügyfélfogadási idők:
A hivatalvezető és a hivatalvezető-helyettes előzetes időpont egyeztetés alapján fogadja az ügyfeleket!
Kormányablak Osztály 1.
cím: 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 16.
Kormányablak Osztály 2. (Vasútállomás)
cím: 2600 Vác, Széchenyi u. 42.
Kormányablak Osztály 3. (korábban Okmányiroda)
cím: 2600 Vác, dr. Csányi László krt. 45.
telefon: 1818
e-mail: 1818@ugyfelvonal.hu
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő | 7:00 - 17:00 |
Kedd | 8:00 - 18:00 |
Szerda | 8:00 - 20:00 |
Csütörtök | 8:00 - 18:00 |
Péntek | 8:00 - 16:00 |
Hatósági Osztály
Cím: 2600 Vác, Március 15. tér 11.
Telefon: 06-27/200-500
Email: vac.hatosagi.osztaly@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő | 14:00 - 18:00 |
Szerda | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 16:00 |
Péntek | 8:00 - 12:00 |
Gyámügyi és Igazságügyi Osztály
Cím: 2600 Vác, Március 15. tér 11.
Telefon: 06-27/200-500
Email: vac.gyamugyi.osztaly@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás: | ||
Gyámügyi és Igazságügyi Osztály |
Jogi segítségnyújtás,áldozatsegítés (az alábbiaktól eltérő időpontban előzetes egyeztetés alapján!) |
|
Hétfő | 14:00 - 18:00 | 14:00 - 18:00 |
Szerda | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 16:00 | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 16:00 |
Péntek | 8:00 - 12:00 | 8:00 - 12:00 |
Családtámogatási Osztály 1-2.
Cím: 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 16.
Telefon: 06-1/452-2910; 06-20/881-9535; 06-30/344-0045; 06-70/460-9005
Fax: 06-27/315-893
Email: csaladtamogatas.vac@pest.gov.hu
Váci Ügyfélszolgálati Iroda: 2600 Vác, dr. Csányi L. krt. 16.
Ceglédi Ügyfélszolgálati Iroda: 2700 Cegléd, Kossuth tér 7.
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő | 8:00 - 15:00 |
Kedd | 8:00 - 15:00 |
Szerda | 8:00 - 15:00 |
Csütörtök | 8:00 - 15:00 |
Péntek | 8:00 - 12:00 |
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály
Cím: 2600 Vác, Káptalan u. 1 – 3.
Telefon: 06-27/502-676; 06-20/556-6411
E-mail: vac-elelmiszer@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő | 9:00 - 12:00 |
Szerda | 9:00 - 12:00 |
Péntek | 9:00 - 12:00 |
Építésügyi Osztály
Cím: 2600 Vác, dr. Csányi László krt. 45. II. emelet
Telefon: 06-27/512-283
E-mail: vac.epitesugyi.osztaly@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás: | |
Hétfő | 14:00 - 18:00 |
Szerda | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 16:00 |
Péntek | 8:00 - 12:00 |
Foglalkoztatási Osztály
Cím: 2600 Vác, dr. Csányi László krt. 45. II. emelet
Telefon: 06-27/512-280
E-mail: vac.foglalkoztatas@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás: | ||
Hétfő | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 15:00 | |
Kedd | 8:00 - 12:00 | délután 13:00 - 15:00 óra között csak elektronikus ügyintézés, illetve ügyfélfogadás munkáltatók számára |
Szerda | 8:00 - 12:00 és 13:00 - 15:00 | |
Csütörtök | 8:00 - 12:00 | |
Péntek | 8:00 - 12:00 |
Földhivatali Osztály
Cím: 2600 Vác, Káptalan u. 1-3.
Postacím: 2601 Vác, Pf. 41.
Telefon: 06-27/315-262, 06-27/501-465, 06-27/501-466
E-mail: foldhivatal.vac@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás | Délelőtt: | Délután: |
Sorszámosztó lezárása |
|
Hétfő | - | 13:00-18:00 | 17:30 | |
Szerda | 8:00-12:00 | 13:00-16:00 | 11:30-ig | 15:30-ig |
Péntek | 8:00-12:00 | 11:30-ig | - |
A sorszámkiadás az ügyfélfogadás vége előtt fél órával befejeződik!
Népegészségügyi Osztály
Cím: 2600 Vác, Dr. Csányi László krt. 47.
Postacím: 2601 Vác, Pf. 71.
Telefon: 06-27/502-515
Családvédelmi Szolgálat telefonszáma: 06-27/502-515
Fax: 06-27/502-515
E-mail: vac.nepegeszsegugy@pest.gov.hu
Ügyfélfogadás |
Népegészségügyi Osztály |
Családvédelmi |
Bejelentkezés |
Hétfõ |
8:00 – 16:00 |
8:30 – 15:30 |
kizárólag a 27/502-515 vezetékes
|
Kedd |
8:00 – 16:00 |
8:30 – 15:00 |
|
Szerda |
8:00 – 16:00 |
8:30 – 15:00 |
|
Csütörtök |
8:00 – 16:00 |
8:30 – 15:00 | |
Péntek | 8:00 – 13:30 |
8:30 – 12:00 |
Vác, 2019. április 29.
dr. Maruszki Gábor
hivatalvezető