Hírek

Elérhetőségek

TeSzedd Kisnémedin is

Idén először csatlakozott Kisnémedi is a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! elnevezésű programsorozathoz. Március 22-én az iskolásokkal a falun belül 23-án szombaton felnőttekkel gyűjtöttük a szemetet a település körüli területen.
Az időjárás ennél kedvezőbb nem is lehetett volna. Több csoportban indultunk útnak, főként a kivezető út melletti területeken Váchartyán és Püspökszilágy felé. Az önkéntesek közöl még volt aki Püspökszilágyról is csatlakozott hozzánk.
Mindenkin érződött, hogy bár nem vagyunk sokan de tennünk kell a környezetért. Idősek és fiatalok szó nélkül tették a dolgukat. A zsákok pedig csak teltek az út szélén.
A délelőtt végére egy nagyon jó csapattá kovácsolódtunk össze lehet, hogy csak a közös cél és tenni akarás miatt.
Külön köszönet a logisztikai segítségért Patkósi Antinak és Szűcs Henriknek.
Az iskolásokkal együtt közel negyvenen több mint 90 zsák szemetet szedtünk össze.
A megfáradt önkénteseket a művelődési házban a KIFE ebéddel várta. Köszönjük nekik és Edelman Györgyné Etus néninek a finom réteseket.
A jövőben igyekszünk hasonló tevékeny programsorozathoz csatlakozni, remélem még több helyi lelkes segítő közreműködésével. 
 

Teszedd

Teszedd